102 - Lehetetlen küldetés

KatPol Kávéház - En podcast af KatPol Kávéház

Kategorier:

Mikor az első világháború szóba kerül, viszonylag keveseknek szokott eszébe jutni a katonai igazságszolgáltatás vagy Stanley Kubrick neve, míg az emberek életét felelőtlenül feláldozó, karrierista tábornokok annál inkább. Podcastunk mai, 102. adása pontosan ennek a három témának az egyvelegéről szól, amelyet A dicsőség ösvényei c. 1957-es fekete-fehér film mutat be. Az első világháborúban az emberek életét semmibe vevő, csak a saját előmenetelükkel törődő tábornokok toposza igencsak széles körben ismert. A valóság ettől azért általában bonyolultabb volt, az bizonyos, hogy a katonai patthelyzet feloldásáig csak igen véres támadásokat tudtak indítani a szembenálló felek, amelyek alig hoztak eredményt. Egy ilyen esemény körül zajlik a film története is 1916-ban, amikor az előléptetésért teperő Mireau tábornok lehetetlen küldetéssel bízza meg az embereit, mivel felettese, Broulard tábornok előléptetéssel kecsegteti siker esetén. A várható kudarcot követően pedig azonnal felelőst kell állítani: három közkatonát, akiket gyávasággal vádolnak meg, és példát statuálnak rajtuk a morál helyreállítása érdekében. Dax ezredes, a katonák közvetlen felettese azonban nem akarja elfogadni ezt az áldozatot, és maga kel védelmükre egy már előre eldöntött kimenetelű hadbírósági eljárásban. Kubrick ezen korai filmje a tőle megszokott eszközökkel operál, fő üzenete pedig elítéli a háborút, és a hadsereg elnyomó belső intézményrendszerét egyaránt. A filmre fontos hatást gyakorolt a főszereplő Dax ezredest játszó Kirk Douglas személye is, akinek a kedvéért a boldog befejezést egy sokkal sötétebb, az eredeti regényhez hű lezárásra változtatták. Ez a fajta lezárás ráadásul sokkal jobban szolgálja a film üzenetének átadását. A filmet széles körű elismerés fogadta szakmai körökben, ám a hadsereg becsületére mindig kényes Franciaországban nagy botrányt kavart, és számos más országban se mutatták be évekkel későbbig. A filmet csak ajánlani tudjuk azoknak, akik szeretik Kubrick művészetét, az első világháborús vagy a bűnügyi filmeket. Az adáshoz jó szórakozást kívánunk!