69 - Az elemzőlány meséje

KatPol Kávéház - En podcast af KatPol Kávéház

Kategorier:

A politikai indíttatású, szervezett vagy kevésbé szervezett erőszakos cselekmények provokálása, kihasználása és manipulációja alighanem egyidős az összetettebb társadalmakkal, formája és célja pedig egyaránt változatos lehet. A politológia egyes bugyraiban a közelmúlt egyik vissza-visszatérő témája például a "feszültség sratégiája", ami nagy vonalakban az állami szervek (elsősorban titkosszolgálatok) arra irányuló furmányos törekvését jelenti, hogy az általuk manipulált erőszakos terrorista, forradalmi, felforgató stb. csoportokra hagyatkozva a társadalmat az általános félelem és nyugtalanság állapotába taszítsák, és így megnyerjék a közvélemény szimpátiáját a nyugalom és közrend nevében végrehajtott, de valójában csak a fennálló rezsim érdekeit szolgáló intézkedésekkel. Mint azt a kedves hallgató sejtheti, inkább beszélhetünk itt egy világnézetileg elfogult vádról, semmint egy tisztán tudományos fogalomról. Főleg az olaszországi "ólomévek" kapcsán emlegetik ezt az alattomos és cinikus módszert, de felbukkant pl. törökországi vagy algériai belpolitikai válságok kapcsán is.  Érdekes módon kis hazánkban nemrég egy olyan filmalkotás jelent meg, ami lényegében efféle ármánykodással vádolja meg az egykori Gyurcsány-kormányt, ráadásul egy politikai krimi, amiről nyugodtan kijelenthetjük, hogy sosem tartozott a hazai filmipar repertoárjába: az Elkxrtuk. Néhány évvel ezelőtt megjelent már ugyanilyen célzattal és témában egy film Elment az öszöd címmel, de azzal podcastunk mai adásában nem foglalkozunk inkább; röviden ki is fejtjük benne, miért, szükséges adaléknak pedig elérhető Dancsó Péter kritikája a "műről" itt. Aki magyar és kb. 1990 után született, annak jó eséllyel vannak emlékei a 2006. őszi belpolitikai válságról, aki pedig követte a hazai közéletet 2021 őszén, az emlékszik, milyen visszhangot keltett a film, úgyhogy ismeretterjesztésbe itt most nem mennénk bele részletesen. Biztosan el lehet mondani annyit, hogy a történtek jelentőségét ma már pontosabban meg lehet állapítani, mint a tévészékház ostroma utáni néhány hónappal/évvel. Annak ellenére, hogy az alkotás természetesen abszolút alkalmas a hangulatkeltésre, úgy véltük, ha már annyi mozifilmmel foglalkoztunk a műsorban, a fentebb vázoltakat figyelembe véve felettébb furcsa lenne, ha pont ezzel a filmmel nem tennénk meg ugyanezt csak azért, mert botrány övezte. Igyekeztünk annyira pártatlanul megközelíteni a témát, amennyire tőlünk telt, mivel nem gondoljuk, hogy bármelyik érintett pártpolitikai oldalon állnánk, akármennyire is fárasztó vagy ingerlő sok kultúrharcos számára ez a felvilágosult centrista szöveg. Jó szórakozást!