72 - Völgyvidéken és hegygerincen át

A koreai háborút (1950-1953) okkal szokták Nyugaton az „elfeledett háború” jelzővel illetni, hiszen a konfliktus nem hagyott olyan társadalmi nyomokat, mint például a vietnami háború, pedig borzalmakban ez sem szűkölködött. Ez volt az egyik olyan utolsó konfliktus, amelyet világháborús tömeghadseregek vívtak, és amolyan mini-világháborúként a világ egy jelentős része képviseltette itt magát, legfontosabbként Kína az északiak és az Egyesült Államok a déliek oldalán. A háború a kínai emlékezetben sem hagyott mély nyomokat, ezért talán elsőre furcsának tűnhet, hogy az elmúlt évek legnagyobb költségvetésű filmjét a témában Kína készítette el. Ez a Battle of Lake Changjin, amely a KatPol Kávéház 72. adásának is témája. A témában járatlanok kedvéért egy rövid összefoglaló a háború eseményeiről: 1950. június 25-én Észak-Korea lerohanta déli szomszédját, rövid időn belül elesett majdnem az egész félsziget, míg végül a MacArthur vezette ENSZ (főleg amerikai) erők partra nem szálltak Incshonnál, visszafoglalva Szöult, majd megsemmisítve az északi inváziós erőt. Itt szögre is lehetett volna akasztani a puskát, de a háború folytatódott, most az Észak elleni támadással, amit viszont Kína nem nézett jó szemmel, és az év végén elindult a kínai „önkéntesek” általi ellentámadás. (Minderről bővebben beszéltünk a 36. adásban.) Ennek egyik fontos csatája volt a Chosin (vagy Changjin) -víztározónál vívott harc, ahol az amerikai tengerészgyaloság meghátrálásra és tengeri evakuációra kényszerült végül. A film ennek eseményeit mutatja be. A produkció monumentalitásához kétség sem férhet, az egyik legnagyobb költségvetésű kínai film, amely valaha készült, óriási tömegjelenetekkel, a legjobb vizuális effekteket felvonultató, látványos harccal. A történet itt másodlagos, de nem mentes az aktuálpolitikai fennhangoktól (vagy propagandától, ha a nyugati reakciókat nézzük). A filmből például gyanúsan hiányoznak a koreaiak, még civilek formájában sem találkozunk velük, és ha csak a film eseményeit nézzük, úgy tűnhet, MacArthur csak gondolt egyet és megtámadta a békés, ámde lakatlan országot. A filmben elhangzik, hogy most azért harcolnak, nehogy a nyugati imperialisták elvegyék a kínai parasztoktól a földeket, amelyeket a jóságos Mao elvtárs osztott nekik. Kína ura maga is megjelenik a filmben, gondterhelt arccal figyeli, hogy somehow egy háború tört ki a szomszédban (a valóságban persze már jó előre tudott a dologról). A film a mítoszteremtési kísérletektől sem mentes, egyik szereplője Mao egyik fia, Mao An-jing, aki a főhadiszállás segédtisztjeként, álnéven vesz részt az eseményekben, és egy bombázás alkalmával az életét adja egy nagyon fontos térkép kimentéséért (valójában éjszaka a konyhában matatva tüzet gyújtott, ezért vették észre és bombázták le). A film mindemellett hangsúlyozza a kínai katonák állhatatosságát és akaraterejét, azt, hogy a teljes amerikai technikai fölény ellenére képesek voltak győzelmet aratni. A film propagandisztikus tartalma azonban nem nagyobb, mint egy átlagos amerikai háborús filmnek, és mindemellett médiatermékként is igen szórakoztató és látványos alkotás. Az adáshoz jó szórakozást kívánunk!