83 - Pedig közéjük is lövethetett volna

KatPol Kávéház - En podcast af KatPol Kávéház

Kategorier:

Kedves közönség! Podcastunkban ezúttal a Blokád című, 2022-ben megjelent magyar filmet elemezzük. Tágabb régiónk múltjával legutóbb a Nem hagytak nyomokat című lengyel filmmel kapcsolatban foglalkoztunk, most azonban inkább hazai vizekre evezünk. Ott a film az éppen válságban lévő szocializmus világába engedett betekintést, a mostani filmünkben pedig abba a pillanatba láthatunk bele, amikor az ország hirtelen megértette: nem lesz kolbászból a kerítés a rendszerváltás után sem. Az első demokratikusan megválasztott kormánynak és annak vezetőjének, Antall Józsefnek szembesülnie kell az előző rendszertől megörökölt negatívumokkal, hogy az ország eladósodott, az államkasza üres, a mozgásterük pedig szűkös, miközben az Öböl-háború miatt megemelkedett a kőolaj világpiaci ára.  A kormány, más lehetősége nem révén, drasztikusan megemeli az üzemanyag árakat, aminek hatására a taxisok megbénítják az egész ország közlekedését. A Blokád film fókuszában Antall József miniszterelnök áll, az ő életének fontosabb momentumait láthatjuk a filmben. Antall Józsefet miniszterelnökként Seres Zoltán, míg fiatal pályakezdő pedagógusként ifjabb Vidnyánszky Attila formálja meg. A film központjában címéből is adódóan a híres taxisblokád áll, ami betegágyon éri a miniszterelnököt. A kórházban lévő miniszterelnök a kormányával egyeztetve próbál kiutat találni ebből a válságból. A történet másik szála a múltban játszódik, ahol Antall József fiatal korába nyerünk betekintést. A fiatal Antall József kapcsolatát láthatjuk a kommunista rendszerrel, az 56-os forradalommal, és álmát egy szabad Magyarországról. A filmben több ismert politikus megjelenik: Göncz Árpád, Mihail Gorbacsov, Helmut Kohl, Kónya Imre, Hankiss Elemér, Boross Péter, Horváth Balázs, idősebb Antall József, Kovács Béla.  A fentiek között ki kell emelni Mihail Gorbacsovot és Göncz Árpádot, mivel az ő ábrázolásuk eltér a közhiedelemben megszokott képtől. A magyar nyilvánosság egy részének Göncz Árpád ábrázolásával volt baja, mivel szembemegy az ezen kurzus (és Göncz) által felépített „kedves Árpi bácsi” karakterével. A filmben megmutatkoznak a karakter valós motivációi, és előre vetíti a '90-es évek fontos közjogi vitáját Antall és Göncz között, a miniszterelnök és a köztársasági elnök szerepéről. Ki kell emelni a filmben az újszerű ábrázolás módját, hogy a taxisblokádot itt inkább a döntéshozók szemszögéből láthatjuk, ami nem jelenti azt, hogy mellékszereplőkön keresztül nem láthatunk bele a „kisemberek” világába.  A színészek castingja is jól sikerült, külön ki kell emelni a főszereplőt játszó két színész mellett a Göncz Árpádot játszó Gáspár Tibort, aki szinte minden gesztusával hozta a volt köztársasági elnököt. A film atmoszférájában is hozza a rendszerváltás korszakát, amit a készítők valódi archív és „álarchív” felvételekkel oldottak meg. A zeneválasztás többségében jó volt, azonban a moszkvai jelenetben megszólaló ismert/manapság népszerű olasz munkásmozgalmi dal helyett szerencsésebb lett volna valami szovjet zenét választani. Összességében a csapatunk csak ajánlani tudja filmet mindenkinek. Nem csak az aktuális eseményekre való áthallása miatt, hanem a rendszerváltás korszakának jobb megismerése céljából is.