96 - Írtalan történelem

KatPol Kávéház - En podcast af KatPol Kávéház

Kategorier:

Kedves közönségünk egyöntetű tetszését aligha fogjuk ezzel megnyerni, de podcastunk mai, 96. adása sajnos (vagy nem sajnos; ez ugye csak nézőpont kérdése) zsinórban a harmadik, melynek témája az amerikai polgárháború ottani kulturális ábrázolása. (Mindenesetre a következő adás már biztos másról fog szólni, de ennél többet egyelőre inkább nem árulunk el.) Lényeges különbség viszont, hogy az ezt megelőző kettővel ellentétben a ma vizsgált film műfaját tekintve nem háborús, hanem inkább bűnügyi/politikai jellegű, azonkívül is egy örökzöldnek nevezhető témát, mégpedig nagyvárosi bűnbandák tevékenységét mutatja be, ahogy azt címe is azonnal elárulja. A New York bandái a szakmájában legendának számító Martin Scorsese rendezésében készült, és mondhatni duplán időkapszulának számít: kulturális értelemben már azért elég jelentős messzeségbe távolodtunk el a társadalomtól, melynek a terméke volt; ami pedig a manhattani környezetet illeti, ahol a megtörtént események ihlette, de azért persze ki is színezett cselekményre sor kerül, azt teljesen átformálta a tömeges bevándorlás és a második ipari forradalom XIX. század végi korszaka, amit aztán ugyanúgy elfeledtettek a gyökeres változások egymást követő hullámai. Ennek következtében mára egy átlag amerikai számára valószínűleg nehezen fogható fel, hogy pl. az országban, vagy legalábbis annak északnyugati nagyvárosaiban az ír bevándorlókhoz a többségi társadalom olyan erős előítélettel viszonyult, hogy az még a politikai életre is rányomta a bélyegét. Ennek ellenére ez központi motívum a filmben, ami kisebb mértékben ugyan, de elmondható a sorkatonai szolgálat 1863-as bevezetése miatti véres New York-i zavargásokról is, amely bizonyára már a forgatás idején is kényes történelmi epizódnak számított, hogy a jelenről már ne is beszéljünk. Mindez azért némi kockázatvállalási hajlandóságot üzleti értelemben biztos feltételezett a készítők részéről, még ha Scorsese és a sok hírneves színész felvonultatásával sikerült is nagyjából biztosra menniük. Másrészt élni merünk a gyanúval, hogy ez a filmremek, ahogy már említettük, történelmi kuriózum ugyan, de egyik előfutára is egy nem feltétlenül örvendetes művészeti trendnek. Azzal lényegében mindenki tisztában van, hogy tömkelegével léteznek a múltat hiteltelenül megszépítő filmek (is), de a New York bandái ezzel ellentétben hasonlóan fantáziadús módon csúfítja el a múltat, ami legalábbis azért talányos, mert hasonszőrű későbbi alkotásokkal összehasonlítva itt nem igazán lehet tetten érni semmilyen kultúrharcos üzenetet. Azóta már többet meg lehetett tapasztalni a régmúlt sokkoló célú, viszont tendenciózusabb és persze jóval vulgárisabb filmes ábrázolását, amely jóval brutálisabbnak, mocskosabbnak és sötétebben mutatja be azt, mint amilyen a maga hétköznapi valóságában volt. Jó szórakozást kívánunk!