Cserna-Szabó András: A másik Copperfield

Nyáry Krisztián ajánlója Ahogy a magyar olvasók többsége, a legtöbb prózaíró is a regényeket tekinti életműve csúcsának, a novellákat többnyire hátrébb sorolják. Cserna-Szabó András azonban vérbeli novellista, aki még akkor is novellát ír, ha éppen regénye születik.  A gyakran töredékes, villanás-szerű rövid történeteket közelebb érzi magához, mint az időrendi sorrendben haladó, klasszikus nagyregényeket. Az abbé a fejével játszik című kötetére ugyan a regény műfajmegjelölés van írva, ám sokkal inkább tekinthető lazán kapcsolódó, önállóan is olvasható novellák láncolatának.  A humor és a meseszerű történetszövés mellett a magyar történelem alapos ismerete és a szerző sztoikus bölcsessége mégis egységessé teszi a könyvet. A kötetben több valós kultúrtörténeti szereplő is felbukkan – a címben megidézett, lefejezett Martinovics Ignác mellett például Kosztolányi Dezső, Gogol vagy éppen Hamvas Béla.  A másik Copperfield főszereplője azonban egy fiktív, ám nagyon is tipikus történelmi szereplő: Jáki bácsi, a nyilasból lett egykori ávós, aki öreg napjait olvasgatással tölti. De vajon miért szólnak máshogy az általa olvasott történetek, mint ahogy Dickens papírra vetette őket? Mégis létezik történelmi igazságszolgáltatás?

Om Podcasten

Kortárs magyar irodalom és hangoskönyv újratöltve. 27 történet, 27 elképzelt világ a Radnóti Színház színészei által felbeszélve. A podcast műsorvezetője Till Attila.