Ötös – Murányi Tündével és Kálid Artúrral (2024. szeptember 13., péntek 10:05)
Ötös – Murányi Tündével és Kálid Artúrral - En podcast af Klubrádió - Fredage

Kategorier:
A Klasszikusok újratöltve rovatunkkal indultunk. Vendégünk Tóth Krisztina író, költő volt, aki Lator László költészetét ajánlotta a hallgatók figyelmébe. Különös kapcsolat fűzte őket egymáshoz, erről is kérdeztük, és persze arról is, hogy min dolgozik, hogy telt a nyár? Ezt követően László József, a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémia igazgatója volt a vendégünk abból az alkalomból, hogy néhány éve újra indították a képzést a rangos médiaakadémián. Megkérdezük tőle, hogy mi motiválta a szövetséget ebben, és mi lehet a jelentősége ennek a magyar média jövője szempontjából? A folytatásban Can Togay írót, költőt, filmrendezőt, tanárt vártuk a stúdióba, akit ezúttal a képzőművészetről kérdeztünk - nemrég nyílt veszprémi kiállítása kapcsán. Egészen pontosan a mesterséges intelligencia és a képalkotás rejtelmeiről beszélgettünk. Közeleg a magyar dráma napja. Ehhez kapcsolódott következő vendégünk, aki nem más, mint Szalai Kriszta, színész, kedves kollégánk itt a Klubrádióban. Ő egy különleges drámaíróverseny megrendezésén dolgozik, erről kérdeztük.